1.0Értékőrző kisasszonyhttps://ertekorzokisasszony.cafeblog.huÉrtékőrző kisasszonyhttps://ertekorzokisasszony.cafeblog.hu/author/radognaedit/Mindannyiunknak van egy kialakult hitrendszere a világ működéséről, a nagy dolgoktól kezdve a legkisebbekig. Erkölcsről, politikáról, vallásról, párkapcsolati szerepekről, étkezési szokásokról... Az is egy érdekes kérdés, hogy mindez hogyan alakult ki. Mi az például, amit azért hiszel, mert a szüleid mintáját követed? És mi az, amit azért, mert szembe akarsz menni az otthon látottakkal? Mi hatott még rád úgy az életedben, hogy lenyomata mindennapjaid észrevétlen részévé vált? Másik kérdés lehet, hogy milyen vehemenciával érvényesíted azt amiben hiszel? Most sarkalatos példaként egy olyan emberre gondolok, aki ha kel, ha nem,  politikai nézeteit minden beszélgetésbe beleszövi, és nagy hangon elmondja a szerinte egyedül létező igazságot. Vagy a másik emberre, aki szinte csendben megy a számára egyedül létező úton. De ugyanez a kérdés feltehető egy szülőnek is? Mert a gyereknevelés is egy komplett hitrendszer. Ezt követed tűzön vízen át? Vagy képes vagy meglátni a gyermeked személyiségét, és hozzá idomulva, akár átértékelni, újraírni dolgokat? Ezekkel összefüggő kérdést hívott elő egy mai történet  bennem. És már most szólok, hogy nem tudom a választ, csak homályos sejtéseim körvonalazódtak. Váratlanul egy új, és nem éppen kellemes élethelyzetbe találtam magam az elmúlt napokban. És nem egyedül, hanem többed magammal. És mint ahogy az ilyenkor már lenni szokott, a bajtársi érzés gyorsan kis közösségeket kovácsolt. Megismerkedtem egy hölggyel, akinek a nevét igaz nem tudom, de életének egy egy mozaikdarabját megismertem. Többek között egy frissen diagnosztizált egészségi problémáját is. Miután évek óta az egészségvédelemmel foglalkozom, nekem ezzel kapcsolatban van egy nagyon erős hitrendszerem, és ezzel kapcsolatos közlési " kényszerem" is. Így amikor a hölgy részletesen elém tárta a problémát, az ebből adódó nehézségeit, bennem bekapcsolta, hogy meggyőződéseim kinyilvánítsam.  Elmondtam neki véleményem, miszerint biztosan nem kell  rossz állapotának egész életében kitartani. Hogy megfelelő életmódbeli változtatásokkal, természetes terápiákkal találhat megoldást a bajra.  Nem akartam semmilyen konkrét módszerrel előállni, inkább a hitét szeretem volna erősíteni, hogy állapotát nem kell egy életre szólónak elfogadnia. De mondandóm nála láthatóan süket fülekre talált. Álláspontján nem akart elgondolkozni, nem hogy változtatni. Az elutasítás nem nekem, vagy mondandómnak szólt. Igazából szinte ott sem voltak. Itt egyedül róla, és szilárd meggyőződéséről volt szó, amit nem hagyott megzavarni. Én csak arra keresem a választ, a konkrét történettől teljesen függetlenül, hogy mikor jön el az a pont egy ember életében, amikor egy idegen már annyira ismerőssé válik, hogy kiérdemelje, hogy valóban odafigyeljek rá? Mi szükséges ahhoz, hogy valakinek számítson a véleménye annyira, hogy elkezdjem megkérdőjelezni a sajátomat? És mint a történet elején jeleztem is, most nem fogom megválaszolni a saját kérdéseim. Csak annyit tudok biztosan, az semmiképpen nem segít, ha valaki hangosan és erőszakosan mondja a maga igazát. Örömmel olvasnám, te mit gondolsz, vagy mit tapasztaltál erről? <p style="text-align: center"><a href="https://ertekorzokisasszony.cafeblog.hu/files/2013/11/hazteto.jpg"><img class="aligncenter size-full wp-image-215" title="Meggyőződésedet kinek a kedvéért vizsgálod felül?" alt="Meggyőződésedet kinek a kedvéért vizsgálod felül?" src="https://ertekorzokisasszony.cafeblog.hu/files/2013/11/hazteto.jpg" width="437" height="336" /></a></p>  rich