Mindannyiunknak van egy kialakult hitrendszere a világ működéséről, a nagy dolgoktól kezdve a legkisebbekig. Erkölcsről, politikáról, vallásról, párkapcsolati szerepekről, étkezési szokásokról…
Az is egy érdekes kérdés, hogy mindez hogyan alakult ki. Mi az például, amit azért hiszel, mert a szüleid mintáját követed? És mi az, amit azért, mert szembe akarsz menni az otthon látottakkal? Mi hatott még rád úgy az életedben, hogy lenyomata mindennapjaid észrevétlen részévé vált?
Másik kérdés lehet, hogy milyen vehemenciával érvényesíted azt amiben hiszel? Most sarkalatos példaként egy olyan emberre gondolok, aki ha kel, ha nem, politikai nézeteit minden beszélgetésbe beleszövi, és nagy hangon elmondja a szerinte egyedül létező igazságot. Vagy a másik emberre, aki szinte csendben megy a számára egyedül létező úton.
De ugyanez a kérdés feltehető egy szülőnek is? Mert a gyereknevelés is egy komplett hitrendszer. Ezt követed tűzön vízen át? Vagy képes vagy meglátni a gyermeked személyiségét, és hozzá idomulva, akár átértékelni, újraírni dolgokat?
Ezekkel összefüggő kérdést hívott elő egy mai történet bennem. És már most szólok, hogy nem tudom a választ, csak homályos sejtéseim körvonalazódtak.
Váratlanul egy új, és nem éppen kellemes élethelyzetbe találtam magam az elmúlt napokban. És nem egyedül, hanem többed magammal. És mint ahogy az ilyenkor már lenni szokott, a bajtársi érzés gyorsan kis közösségeket kovácsolt. Megismerkedtem egy hölggyel, akinek a nevét igaz nem tudom, de életének egy egy mozaikdarabját megismertem. Többek között egy frissen diagnosztizált egészségi problémáját is.
Miután évek óta az egészségvédelemmel foglalkozom, nekem ezzel kapcsolatban van egy nagyon erős hitrendszerem, és ezzel kapcsolatos közlési ” kényszerem” is. Így amikor a hölgy részletesen elém tárta a problémát, az ebből adódó nehézségeit, bennem bekapcsolta, hogy meggyőződéseim kinyilvánítsam. Elmondtam neki véleményem, miszerint biztosan nem kell rossz állapotának egész életében kitartani. Hogy megfelelő életmódbeli változtatásokkal, természetes terápiákkal találhat megoldást a bajra. Nem akartam semmilyen konkrét módszerrel előállni, inkább a hitét szeretem volna erősíteni, hogy állapotát nem kell egy életre szólónak elfogadnia.
De mondandóm nála láthatóan süket fülekre talált. Álláspontján nem akart elgondolkozni, nem hogy változtatni. Az elutasítás nem nekem, vagy mondandómnak szólt. Igazából szinte ott sem voltak. Itt egyedül róla, és szilárd meggyőződéséről volt szó, amit nem hagyott megzavarni.
Én csak arra keresem a választ, a konkrét történettől teljesen függetlenül, hogy mikor jön el az a pont egy ember életében, amikor egy idegen már annyira ismerőssé válik, hogy kiérdemelje, hogy valóban odafigyeljek rá? Mi szükséges ahhoz, hogy valakinek számítson a véleménye annyira, hogy elkezdjem megkérdőjelezni a sajátomat?
És mint a történet elején jeleztem is, most nem fogom megválaszolni a saját kérdéseim. Csak annyit tudok biztosan, az semmiképpen nem segít, ha valaki hangosan és erőszakosan mondja a maga igazát.
Örömmel olvasnám, te mit gondolsz, vagy mit tapasztaltál erről?
Edit, Kedves! Én nem csodálkozom, hogy irányodba mindig pozitív a reagálás, hiszen csak jót üzensz az emberek felé!
A negatív jelzéseket én sem saját irányomba érzékelem,- megpróbálom én is a jót “sugározni”, – de ha valamit valahol elolvasok,és lehet az bármily pozitív, sokan próbálják elrontani a rossz hozzáállással, ” a sárba tiprással”, ahelyett, hogy dicsérnének. Szerintem azért ilyen depis ez az egész ország, mert a jóból is csak a rosszat ragadják ki!
Köszönöm Vivi 🙂 Az a fontos, hogy mi magunk nyitottak legyünk másokra. Ez a mi felelősségünk. Igen, a negatív visszajelzéseket, mint általános tendenciát én is látom. Ugyanakkor saját bőrömön szerencsére nem tapasztalom. Inkább a felém áradó sok kedvességet, akár online, akár offline. Hálás is vagyok emiatt nagyon.
Edit, Drága! Teljesen igazad van, csak az a probléma, hogy nagyon sokan nem engedik magukhoz az idegen, és jó emberek tanácsait,viszont a megmondósokból egyre több van! Ezért nem szeretem olvasgatni bármely cikk végén a kommenteket, mert csak negatív visszajelzések vannak! ( Ezt biztos tapasztaltad már Te is!) Finom teázást kívánok Neked még mára!
Köszönöm kedves Vivi, hogy leírtad ezt az érdekes tapasztalatodat. (És örülök, hogy ilyen pozitívan alakult a vérnyomás problémád.)
A hozzászólásod, és mások véleményét is olvasva, beszélgetve a témáról, leírom mire jutottam a kérdésben.
A fogadó fél részéről nyitottságra, és változtatni akarásra van szükség. Az adó fél részéről meg hitelességre. Mert az sugárzik belülről, és varázslatos ereje van. Ezért fordulhat az elő, hogy néha idegen emberek vannak ránk nagy hatással. Sokkal nagyobbal, mint önjelölt szakértők és megmondó emberek.
Edit, Kedves! Nem tudok Neked válaszolni, de megosztanék Veled egy nagyon érdekes esetet! Kínlódtam egy ideje a magas vérnyomással, orvostól orvoshoz jártam, mindenhol újabb és újabb, drágábbnál drágább gyógyszereket kaptam…,majd besokaltam, és úgy döntöttem, hogy ez így nem mehet tovább! Utánanéztem, böngésztem a gyógynövények között, és egyszer csak ráakadtam a fehér fagyöngyre. Kúrálni kezdtem magam, és nagyon-nagyon jó volt! Abbahagytam lassanként a gyógyszereket, fokozatosan, és csak a teát ittam. Elmúlt a magas vérnyomás problémám! A környezetemben élt egy idős ember, akinek agyvérzése volt ( évek óta fennálló magas vérnyomás miatt!), sajnos tolószékbe is kényszerült, illetve az agyvérzés után epilepsziás rohamok is jelentkeztek nála. A gyógynövényes-kutatásaim során találkoztam olyan írásokkal, amelyek azt taglalták, hogy a középkorban a fehér fagyöngyöt epilepszia kezelésére használták. Elmondtam ezt az ismerős családtagjainak, és örömmel vették, és el is kezdték alkalmazni a napi egy pohár fagyöngy-tea kezelést! Kb. három hónap RENDSZERES fogyasztás után örömmel tájékoztattak, hogy a rohamok egyre ritkábban jelentkeznek. Azóta eltelt kb. 1,5 év, ezalatt az időszak alatt egyszer volt rohama. ( a tea-kezelés előtt havi egy,- mindig, de néha kettő roham is volt!) Örültem, hogy így alakultak a dolgok.Majd egy másik ismerősnek,aki szintén magas vérnyomással küszködött elmondtam ezeket a tapasztalatokat, és ő felháborodottan azt mondta, hogy ne próbáljam meggyőzni arról, hogy napi egy pohár hülye tea őt meg fogja gyógyítani!?
Szóval feltett kérdésedre válaszolni nem tudok, mert én is döbbenettel fogadtam az emberek különböző reakcióit! Hát nem vagyunk egyformák!Kellemes szombat estét kívánok Neked, szeretettel: Vivi