Egy kedves barátomhoz rokonok érkeztek. Igazából nem is hozzá, mert az utazás valódi célja a gyertyagyújtás volt egy férfi sírján. Ő az édesanyjuk, nagymamájuk, dédnagymamájuk, vagyis Baba néninek a testvére volt. Igen, három generáció érkezett, összesen 10 ember.
A Román Magyar határ, és több száz kilométer nem jelent akadályt ezeknek az embereknek, minden évben megteszik ezt az utat.
Azután beköszönnek az élőkhöz, csak pár szóra, időzni nem lehet, hosszú az út hazáig.
A férfival, akinek sírját évről évre meglátogatják, már nem találkozhattam. Mégis úgy érzem ismerem. Ott él tovább a család mindennapjaiban, emlegetik hol nevetve, hol bosszankodva, hol csak úgy, mintha bármikor beléphetne.
És most, a régi udvarán ott állt 4 meglett férfi, kiknek nem csak emlékezetükben, hanem arcvonásaiban, mozdulataiban szintén tovább él ő.
És a régi udvaron ott volt egy kisgyermek is. Még karon ülő. És egy fényképen megörökített régi pillanat tanulsága szerint, pont úgy néz ki, mint a férfi, amikor hasonló korú volt.
Emlékezetében már nem, de vonásaiban öntudatlanul is tovább viszi ezt az életet is, ami szintén nem a férfival kezdődött, hanem jött valahonnan a messzeségből.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: