Köd, és eső, olyan kilátástalan odakinn. Gyere inkább a képzeletbeli kandalló mellé, és folytassuk a tanulást a feleségképző akadémián. Ne felejtsd el, 1915-öt írunk.
Ma a szerelem csökkenésének fontos, és életrekiható tüneteiről beszélünk.
Kezdjük ott, ahol a regényírók a munkájukat végezni szokták: annál a boldog időszaknál, amikor az édesmama végre kimondta az igent, s Kegyetek izgatottan és nagyon kipirulva borulnak annak az idegen , fiatal úrnak a nyakába. A jegyesség korszakát engedjük át a regényíróknak, s csak ott vegyük fel előadásunk fonalát, amikor négy hét, hat hét vagy két hónap mulva nászútjukat a Keleti pályaudvar üvegcsarnoka alatt befejezték.
Azért milyen kár, hogy ami mára is érvényes ebből a részből, az a Kelti pályaudvar üvegcsarnoka, és nem a két hónap nászút…
…Kedves kisasszonyok, ne vegyék rossz néven az öreg tanítómestertől, akinek az a föladat jutott osztályrészesül, hogy önöket asszonyi életük viszontagságaira előkészítse, ha egy-egy kedves álmukat könyörtelenül széttépi… Melyek azok a tünetek, amelyeket előadásom kezdetén a szerelem csökkenésének fontos, és életrekiható tüneteinek neveztem? Egy napon észre fogják venni, hogy a csók, mellyel férjük hazatérkor üdvözli önöket, rövidebb, sőt hidegebb a szokottnál. Meg fogják figyelni idegességének legelső szimptomáit: a szerelmes lovag szótlanul jár föl és alá a dolgozószobájában, a szobaleányt, aki az ablakot törölgeti, brutálisan kiutasítja, dörmögve fog kikelni a kései tálalás ellen, sőt az is megesik, hogy haragos vállvonogatással felel, amikor Kegyetek gyöngéden ebédelni hívják…Való igaz, hogy Kegyetek nem ezeket a motívumokat látták leánykoruk álmai közt a házaséletben…
…Ez lett volna a finom és udvarias gavallér, aki az alkonyat homályában valamikor a szerelmese szép kezét megcsókolta? Aki öngyilkosságot emlegetett, ha feleségül nem megy hozzá? Aki órákig elsétált az ablaka alatt? A fiatal asszony könnyezve menekül lakás legtávolabbi zúgába, s érezvén hogy valami megváltozott körülötte, boldogtalanul gondol az édesmamájára, akinek a vőlegény már a legelső pillanattól fogva nem tetszett. Ó mily rövid ideig tartott hát a szereleme, melyet ő naiv hiszékenységében örökkévalónak képzelt!
Kedves kisasszonyok, ez a legveszedelmesebb pillanata annak a korszaknak, amikor a leányság légies illúzióit a házasélet csöndes és derült harmóniájának kellene fölváltania. Az élet nem tudja megvalósítani a Kegyetek álmait, mert a legjobb férjnek is megvannak a maga eredendő hibája: hogy fájdalom, nem hasonlíthat tökéletesen a regénybeli hősökhöz.
Nem tudom, a mai lányok miféle gondolatokkal, vágyakkal és reményekkel kötik össze az életüket a választottjukkal. De arra pontosan emlékszem, én milyen álmokat dédelgettem a boldogító igen kimondásakor. Maradjunk annyiban, hogy valamiféle feleségképző rám is rám fért volna.
Köszönöm ezt az értékes hozzászólást. Remélem jó sokan el fogják olvasni. (én magam már többször megtettem) 🙂
Ó, hát én sokáig ódzkodtam a házasságtól, miután megállás nélkül azt hallgattam az ismerőseimtől, hogy minden kapcsolat a házasság megkötésével indul el utolsó útjára. 🙂 Hogy onnantól a szürke hétköznapok, a komolykodás vár és a csekkek befizetése lesz a fő téma a vacsoránál. Szóval utána vártam, hogy jöjjön a vég, aztán vhogy nem jön, ugyanolyan minden, csak bennünk változott meg valami és még jobban kötődünk egymáshoz. Egyelőre kellemes meglepetés a házasság… 🙂